Fontos
Korlátozott forgalomnövekedés, csökkenő árrés és az exportáló cégek szenvedése a kereslet hiánya miatt: ezek lesznek a legnagyobb idei céges kihívások.
Ugyan több előrejelzés is kicsit borúsabban látja az idei növekedési kilátásokat, mint pár hónapja, de legalább reálbér-növekedésre és több fogyasztásra számítanak.
A Fradi annyi pénzből gazdálkodik, hogy még a svájci és a belga bajnokságban is a gazdagabb csapatok közé tartozna, a Paks büdzséje viszont itthon is szerénynek számít.
Romantikus álom vagy nagyon is kivitelezhető valóság? Mekkora tőke és nyugdíj kell hozzá? Megkérdeztük azokat, akik már kint élnek, és azokat, akik segítenek a kiköltözőknek.
A nagy ázsiai gazdaságok óvatosan próbálják stabilizálni helyzetüket, miközben a belső egyensúlyhiány és a geopolitikai kockázatok továbbra is fennállnak.
609 kölcsönzött munkavállaló szerződését mondta fel az iváncsai akkumulátorgyárában a dél-koreai SK On, erős indulatokat felkorbácsolva a jórészt kirgiz származású vendégmunkások körében. A még csak tesztüzemben működő gyárban történtek rávilágítanak az ágazat bizonytalanságaira is.
Noha tavaly az árak és a tranzakciók számát nézve is megtorpant a lakáspiac, az elmúlt év vége óta minden makrogazdasági körülmény adott a szektor élénküléséhez, ami mostanra meg is indult, derül ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből. Az adásvételek száma 2024 első negyedévére már a hosszú távú átlagos szintjére emelkedett, igaz, a reál lakásárak még csökkennek.
A 260 milliárd eurós, zárolt orosz jegybanki vagyon hasznából kaphat fegyvereket és más segítséget Ukrajna.
Elkezdi működését Tiszaújvárosban a Mol-csoport poliolüzeme, három évvel a tervezett átadás után.
Száz százalékra emeli az Egyesült Államok a kínai elektromos autókra kivetett, jelenleg 25 százalékos vámot, egybehangzó értesülések szerint a lépést magyar idő szerint kedd délután jelentik be.
A múlt héten először került napirendre az Európai Unióban az orosz földgáz, konkrétan az LNG (cseppfolyósított földgáz) kereskedelmére vonatkozó szankció. A javaslat alapján az EU-tagállamok továbbra is vehetnének orosz LNG-t, de nem értékesíthetnék tovább.
Az egyházak gazdálkodása az egyik legnehezebben átlátható terület Magyarországon, pedig túlnyomórészt adófizetői forrásokból működtetik intézményeiket.
Alig több mint egy év alatt a felére-harmadára esett a különböző műtrágyák ára. Bár a hozamfokozó anyagok még most is sokkal drágábbak, mint a gázválság előtt, a gazdák így is sokkal többet használnak, mint tavaly. Önmagában azonban ez nem lesz elég, hogy megmentse a mezőgazdaság évét.